William Shakespeare: Vihar

Az angol dráma kialakulásnak története egészen messzire nyúlik vissza, olyan korokhoz, amikor még színjátszás nem volt kiforrott. Társadalmuk számos kiemelkedő íróval büszkélkedhetnek, azonban az egyik legfontosabb szerző, kinek a kiléte még a mai napig vitatott az irodalomtörténészek körében nem más, mint William Shakespeare. A dráma atyjának is nevezett auktor nem csak műveivel, de az angol reneszánsz színház, és a színjátszás, mint mesterség megalapozásával is kiemelkedik kortársai közül. Az elsőként 1611-ben bemutatott Vihar (The Tempest) című komédiája, sokszínű értelmezésének köszönhetően, 2019. december 20-án került bemutatásra a Nemzeti Színházban.


Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Az angol drámaíró munkássága a mai napig nagy hatással van a szakmára, darabjai színházak ezreinek nézőtereit töltik meg érdeklődőkkel szerte a világon. Hazánkban is számottevő jeles rendező dolgozta fel, és vitte színpadra életműveit, egyfajta új köntösbe helyezve a mindannyiunk által ismert történeteket. Olyan neves szakemberek adaptálták irományait, mint például Eszenyi Enikő, David Doisavili, Zsótér Sándor, vagy a francia Gerard Louvin. Mesterművei számos stílusban kelnek életre színpadokon musicalek, prózai előadások által, ráadásul Szikszai Rémusz rendező révén bábelőadás formájában is megelevenedett.  Shakespeare köztudottan megrendelésre írta műveit, utolsó drámája az egyetlen, mely nem felkérésre készült el.

A Vihar sok féle újra fordítással, feldolgozással került fel színházak évadműsorára. Magyarországon több teátrum is mutatta már be ezt a művet, szerepelt az Örkény István, Katona József, valamint a Csokonai Színház előadásai között is. Nem csak a magyar rendezők fantáziáját mozgatta meg ez az ötfelvonásos szerzemény, számos külföldi adaptációval szélesítették A vihar előadásának palettáját. A reneszánsz író műve több kérdéskört körül járva egyfajta metaforaként van számontartva az irodalomban.

A dráma Nemzeti Színházban bemutatott adaptációjának rendezője, a korábban debreceni Csokonai Színházban alkotott lengyel származású rendező Andrzej Bubien.  Újszerűbb fordítással, valamint egy magyar dramaturggal karöltve sajátos, izgalmas nézőpontot mutatnak be a Nemzetiben. Bubien rendezése viszonylag kevés díszlettel kalauzolja el a nézőket a szigetre, ahol megismerhetjük Prospero történetét. Elején kissé komótosnak tűnő, de annál impulzívabb érzéseket kiváltó dráma, három szálra fűzi fel a cselekményt. Központi, mai világot érintő problémákat feszegetve a mű adaptációja úgy válik modernné, hogy közben szövege által megőrzi az eredetiségét. Kamerákat, vetítéseket alkalmazva, allegorikusan mutatja be a virtuális, és az eredeti valóság közötti elmosódott határt.

Társdalom viszonya a meg nem szokottal szemben Caliban történetén keresztül kerül előtérbe, górcső alá véve az elfogadás kérdését. A darabban látható Prospero egy csalódott, kiábrándult karakter, aki, jóllehet megbocsát, mégis képtelen szemet hunyni sérelmei felett. Ambivalens érzelmei által kettősség alakul ki benne, mely rányomja bélyegét életére. Ilyen fajta belső vívódással mindenki nap mint nap szembesül, ezáltal válik a főhős a mai ember metaforájává.

Az előadás, a kérdéskörei által komoly hangvételűnek mondható, azonban az egész darabba bele van csempészve egy két apró titok, amely szellemessé, könnyebben értelmezhetővé teszi a művet. Színészi játék harmóniája, apró finom utalások révén a néző könnyen tud azonosulni a karakterek élethelyzeteivel. Egyfelvonásban előadott, ízlésesen bemutatott komédia, mely elindul a modern technikák irányába, mégis megőrzi azt a kardinális egységet, amellyel a színjáték egyszerre válik elgondolkodtatóvá és szórakoztatóvá.

Szerző: Bánhidi Alexandra
Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.